Áprilisi képek és egy találó cím
Rég volt már tőlem poszt, így rászántam magamat egy áprilisi vegyes poszt megírására. A posztot igyekeztem időrendi sorrendben megírni, ami sikerült. :)
A hónap elején inkább csak helyben fotóztam, innen jön most pár kép.
Tavasz van, kinyílnak a fák, EKM pedig jön. :)
A hargitai rendszám is ritka errefelé. Valószínű, hogy cserediákokat szállított, mert még itt volt pár napig.
Idén 65 éves a kelenföldi buszgarázs, ezért április 12-én nyílt napot rendeztek. Sok volt az érdeklődő, így fotózni nem nagyon lehetett, szinte csak a nosztalgiákat. BPO-671 volt az egyik nosztalgia jármű, a másik LZZ-t meg már láthattátok a busexpos posztban.
Ehhez a képhez is nagy mák kellett. Remélem a ,,sofőr úr" nem fog pampogni a személyiségi jogaiért. :)
Egy 810-es járat erejéig HDA-231 helyett megjelent GSZ-350, mázlim volt vele. 100 százalékos vagyok szentendrei E94-esből. :D
Ha már ott vagyok alapon benéztem Esztergomba is. DUL a nem régen újraindult helyi járaton.
Alvállalkozó tartalék ebay hulladék. 8700-as Volvót pótolt.
Ismét egy random kép, ezúttal HPR-054-ről.
Már rég jártam Pilisszántón, és kíváncsi voltam, hogy hány busz alszik kint hétvégenként. Csak egy MMT-625 személyében, de ez is több, mint a semmi.
Ha már ott vagyunk, várjuk be az érkező járatot. A ködös alap. :)
Húsvétkor - mint szinte mindig - ellátogattunk a Jászságba a rokonainkhoz. Útközben ezt a 415-öst találtuk Vámosgyörkön.
Jászárokszálláson nagyon sok busz van. Ez a munkásszállító Temsa szinte mindig itt áll.
Április 23-án rendezték meg a Busexpot Zsámbékon, de arról már lett egy poszt.
A hónap vége felé már alig fotóztam valamit, talán csak MNX-et érdemes megemlíteni.
Ezzel zárnám is ezt a posztot. Valamikor majd biztos jelentkezni fogok. :)